![]()
![]()

Logikus- A 13 éves nemzetközi sakknagymester
Szerző: Kempf Zita
Polgár Judit és Lékó Péter után ismét a magyar sakkra figyel a világ: a „New York Times” az elsők között írta meg a hírt, hogy a 13 éves Rapport Richárd nemzetközi sakknagymester lett – világszinten ötödik legfiatalabbként, minden idők legfiatalabb magyarjaként.
2005 márciusában új fiú érkezik egy szombathelyi sakk-klubba. Papája kíséri, nemzetközi nagymestert keres, olyat, aki vállalni tudná fia edzését. A család nemrég költözött a városba, Sopronból jöttek, ott ugyanis nincs túl élénk sakkélet, a kisfiúnak pedig a legjobb környezet kell ahhoz, hogy megfelelően fejlődjön. Akad is edző nemsoká, nem is egy: az édesapa elgondolása szerint az a célravezető, ha változatos játékstílusokhoz szokik a gyermek. Rövidesen egymásnak adják a kilincset a nagymesterek a szombathelyi házban, többen külföldről érkeznek, gyakran a családnál szállnak meg, ilyenkor egy-két héten át napi nyolc-tíz órában zajlanak az edzések. Ez a tempó aztán állandósul a fiú életében, és mivel látványos fejlődést produkál, úgy tűnik, érdemes teljes figyelmét a sakknak szentelni. A család komoly döntést hoz: a gyermek ötödikes korában magántanuló lesz. Mind össze három évvel később Rapport Richárd eléri a nemzetközi nagymesterséget jelentő Élő-pontszámot. Egészen pontosan 13 éves, 11 hónapos és 6 napos ekkor, ezzel megdönti Polgár Judit (15), illetve Lékó Péter (14,5) hazai rekordját, és világszinten is a legjobbak közé kerül…
A teljes cikk csak a legújabb megjelent számunkban olvasható!
![]()


