![]()
![]()

Szenvedélyes szentháromság-Tompos Kátya
Szerző: Szabó G. László
Alig öt éve diplomás színésznő, színpadi szerepeinek máris hosszú a sora. S amikor jöttek a közönségsikert ígérő filmek, Tompos Kátya a címlapokra került. Sokan kíváncsiak arra: ki ez a lány. Azt azonban kevesen tudják, hogy a válaszhoz Moszkváig kell utazni.
Fatalista. A sorsra bízza, mikor kivel kell találkoznia. Mását a „Sirály”-ban már eljátszotta. Nyinát még nem. Anna Kareninát sem. De már olvasta. Oroszul. Tompos Kátyának ugyanis ez az anyanyelve. Moszkvai szerelem gyümölcseként született Budapesten. Bábuskája ma is ott él, és már látta őt a „Valami Ameriká”-ban, a „Poligamy”-ban, sot a „Köntörfalak”-ban is. Persze csak a legsimább jelenetekben. A nagymama ugyanis már elmúlt nyolcvan, nem lehet felzaklatni. De még így sem akart hinni a szemének, hogy szeretett unokáját látja.
A színművészetin, miközben szétszedték és összerakták, voltak pillanatai, amikor úgy érezte, Csehov három nővérét, Irinát, Olgát és Mását hordozza magában?
Konkrétan ezt nem éreztem, de valamiféle pluszt igen. Csak azt nem tudtam, hogyan kezeljem. Jó szemű tanáraim voltak. Bíztak bennem. Úgy gondolták, majd csak lesz valami ebből a lányból. Fiatalabb voltam ugyanis, mint ahány éves. Ez olyan szlávostulajdonság. Eleinte nem is nagyon tudtamkezelni magam. Gyerek voltam, nehezenviseltem a kötöttségeket. Nem bírtam bent maradni a próbákon. A muszáj ellen mindig lázadoztam. Terelgetni kellett, babusgatni, én voltam a legfiatalabb az osztályban. Az „aranyos”, a „kis szegény”, aki nem tudta, mi lesz vele. Meg kellett tanulnom felnőttként viselkedni.
Segítségére volt ebben valaki?
A hangképző tanárnom, Bagó Gizella volt ebben is nagy segítségemre, mint minden másban. Ő Moszkvában tanult, Szvjatoszlav Richter feleségénél, Nyina Lvovnánál, és Jelena Obrazcovával is szoros kapcsolata van. Nagyon szépen adta át az élményeit, emlékeit. Olyan alapokat tett le a torkomba, hogy azt bármire tudom használni…
A teljes cikk csak a legújabb megjelent számunkban olvasható!
![]()


