Kutatás és harmónia- Dr. Milesz Sándor

Szerző: Andok Ferenc | Hozzászólások (1)

Eredetileg teológiára készült. Az egyetem után elismer vegyészmérnök lett találmányokkal, kutatói presztízzsel. 1997-ben elvállalja a Forever Living Products (FLP) magyarországi központú régió vezetését, építését. Ma már több tízezer munkatárs és egy kiemelkedően sikeres vállalat vezetője. Éppen megérkezett Londonból, hamarosan indul Brazíliába. Közben itthon is folyamatosan dolgozik. De beszélgetni is szeret, így azt mondja, van időnk. Élünk a lehetőséggel.

Először a Sportcsarnokban láttam több ezer ember előtt, a színpadon, az FLP aktuális havi Sikernap ünnepen. Derűs volt, ünnepélyes és nyugodt. Rendben van – egy nagy cég vezetőjének jó kommunikátornak kell lennie. Várható volt, hogy átadja az elismeréseket, beszédet mond, és végez is. De dr. Milesz Sándor ugyanilyen nyugodt és derűs volt hat órával később is, miközben folyamatosan egyeztetett, szerepelt, szervezett. Voltak persze pro segítői, mindenki fegyelmezetten tette a dolgát, csak ő sokszor gyorsabb volt mindenkinél, látható örömmel adott át elismeréseket, fejből mondta az adatsorokat, értékelte a zenét, és mire a szervezők odaértek volna, már el is tolta a pulpitust – csak hogy elég helyük legyen az ünnepelteknek. A színpad mögött is olyan volt, mint szereplés közben. Feltűnt, hogy mindenki egyszerűen Sándornak szólítja, de feltűnt az is, hogy a „Sándor” megszólításban mennyi tisztelet tud lenni, ha egy közösség valakit ennyire magáénak érez. Napokkal később az irodájában kérdezem:

Mennyire fontosak önnek ezek a céges ünnepek?

Nagyon fontosak. Sokféle feladatom van, sokat kell utazni, jó érzés új dolgokat kitálalni, de legjobban az embereinkkel szeretek beszélgetni, közösen gondolkodni a csapattal. Igen, együtt örülni, ünnepelni a többiekkel, ezt szeretem a legjobban.

Láttam a Sikernapjukon. Nem kímélte magát.

Az ünnepen az ember nem csak a pozícióját képviseli. En energiában sosem méricskélek. Egy ilyen ünnepnél sokkal többről van szó, mint egy rendezvényről. Közösségről, büszkeségről, jövőről. Nemcsak az ész, hanem a szív is ünnepel. Csak úgy hiteles.

De csak elfáradt…

Fizikailag lehet fárasztó egy nagy rendezvény, lelkileg viszont nagyon feltolt mindannyiunkat. Egyszerre számvetés es ünneplése azoknak, akik eredményeket értek el értékesítésben, a saját világunkban.

Saját világ?

Egy kívülálló csak a felszínt látja. A saját világ nem zárt világ, hanem azt jelenti, hogy mi tudjuk, milyen nagy munka van egy teljesítmény mögött, mennyit kell dolgozni, megújulni, hányszor kell legyőznie valakinek önmagát, a nehézségeket az eredményekért. Ezért elismerés és tisztelet jár…




A teljes cikk csak a legújabb megjelent számunkban olvasható!

1
ÍRTA: gsjvfko
2010. 07. 31. 20:43 - kor
SbAacQ <a href="http://umonigwebczt.com/">umonigwebczt</a>, [url=http://hecacvhzhnqq.com/]hecacvhzhnqq[/url], [link=http://nkbhwofifxlp.com/]nkbhwofifxlp[/link], http://xgwypxxoqrmo.com/

Felhasználónév: